Határtalanul Erdélyben

2017. április 25. és 28. között a Határtalanul program keretein belül Erdélybe utazott a Park Utcai Katolikus Általános Iskola 7. évfolyama. A négy nap alatt számtalan csodás és érdekes dolgot tudtak meg a tanulók az egykori Magyarországról és az ott élő emberek életéről, néprajzáról. Az út első állomása Nagykároly volt, ahol a gyerekek találkozhattak az 1. számú általános iskola tanulóival és nevelőivel. A közös beszélgetés után megtekintették Nagykároly nevezetességei között a híres báltermet, ahol annak idején Petőfi Sándor megismerte Szendrey Júliát. Az út Érmindszenten folytatódott. A tanulók felkeresték Ady Endre szülőházát, ahol megemlékeztek a nagy költőről és szalagot helyeztek el a szobránál. A szállásra, Torockóra igen későn érkeztek meg. Másnap felkeresték a helyi néprajzi múzeumot, majd kirándulást tettek a kincses Kolozsvárra, ahol megcsodálták Mátyás király szülőházát és lovas szobrát. Az út a tordai sóbányánál folytatódott. A hatalmas csarnokok, melyeket kézi erő vájt ki, nagy hatással voltak az utazókra. Mint ahogy a mélyben található játszótér is. Az egészséges levegőjű környezetben hamar elröppent az idő. A Tordai-hasadékhoz vezetett az út. A sziklák között, melyek keletkezése a legenda szerint Szent Lászlóhoz köthető, kellemes volt a séta. A harmadik napon Nagyenyedre látogattak a hetedikesek és kísérőtanáraik. Ott megtekintették a várat és a híres Bethlen Gábor Kollégiumot, ahol Jókai Mór kisregénye, a Nagyenyedi két fűzfa is játszódik. A kulturális séta után a torockószentgyörgyi romvárhoz utazott a csapat, hogy a hegyre felmászva gyönyörködjön a környező hegyek nyújtotta panorámában.Ebéd után szabadprogram következett a gyerekeknek Torockón. Itt volt lehetőségük szabadon sétálni a faluban és megismerkedni, beszélgetni a helyiekkel. Ezzel éltek is a gyerekek, és lelkesen rótták az utat keresve az új ismeretségeket. Este a lelkes csapat megmászta a Székelykövet, melynek lábánál Torockó fekszik. A hegyen eléjük táruló látványtól meghatódottan énekelték el a gyerekek a Székely himnuszt, mely összetartozásunk egy megható jele. Utolsó nap Gyulafehérvárott meglátogatták a várat, és benne Hunyadi János sírját, majd felmentek a dévai várba és megemlékeztek Kőmíves Kelemenné balladájáról. Hunyadi Mátyás szülőháza után Vajdahunyad váránál a nagy király lakhelyét is megcsodálhatták. A kirándulás csúcspontja az aradi látogatás volt, ahol október 6. hőseinek állított emlékműnél emlékeztek meg a hősökről. A Himnusz és a Székely himnuszéneklésével, vers szavalásával idézték meg a hősöket. Megható volt a pillanat, amikor az emlékezés szalagja az emlékműre került.
A kirándulás fárasztó volt, de az élmények kárpótoltak mindenkit mindenért. A diákoknak és nevelőiknek hatalmas élményekben volt részük.(fotó)

 


Egy hét a „németekkel”

2017. május 4-én 26. alkalommal érkeztek hozzánk tanulók bensheimi testvériskolánkból. A csoport tagja volt a két kísérő tanáron kívül az iskola igazgatója is. A cserekapcsolat lényege a nyelvgyakorlás volt, ezért a diákok családoknál lettek elszállásolva és az iskola által szervezett programokat is úgy állítottuk össze, hogy a német és a magyar gyerekek minél többet legyenek együtt. Így például egy egész napot töltöttünk Liptódon, ahol a magyarországi németek kultúrájával, hagyományaival ismerkedtünk, de lehetett íjászkodni és lovas kocsikázni is. A közös néptánctanulás után jó étvággyal fogyasztottuk el a bográcsban főtt babgulyást és a rétest, melynek elkészítésében és megtöltésében mi is segítettünk. A másik egész napos kiránduláson Pécs nevezetességeivel ismerkedtünk. Megtekintettük a Székesegyházat, a dzsámit és a Vasarelly Múzeumot. A programból nem maradhatott ki természetesen Mohács sem. A városnéző séta és a polgármesteri fogadás után a busójárást próbáltuk megismertetni vendégeinkkel. Amikor a Busóudvar busófigurái közt várakozó parkos busók hirtelen életre keltek, bizony egyik-másik német lány igencsak megijedt. Az iskolában nyakláncot készítettünk busó maszk medállal és sokac táncokat tanultunk. Az egy hét sajnos hamar eltelt, a német diákok szívesen maradtak volna még. Megígérték viszont, hogy a nyáron, a tanév végén újra eljönnek. A cserekapcsolat másik lényege, hogy új barátságok jöjjenek létre és ezek a barátságok folytatódjanak az iskola keretein kívül is. Nos, most úgy tűnik, hogy ezt a célt is elérték a gyerekek. (fotó)

 


„Trachttag”

Örvendetes esemény, örömmel csatlakoztunk az országos „Trachttag”-hoz. A szép német viselet darabjait így az iskolai svábbálon kívül is megmutathatjuk. (fotó)


Az Év Kórusa
A Park Utcai Katolikus Általános Iskola Kicsinyek kórusa

   A Pécs Baranyai Kórus és Zenekari Szövetség és a Pécsi Kodály Gimnázium a közelmúltban rendezte meg hagyományos minősítő hangversenyét az általános iskolák kórusai számára. A pécsi kórusokon kívül Sásdról és Mohácsról érkeztek versenyzők. Mohácsról egyedül a Park Utcai Katolikus Általános Iskola Kicsinyek kórusa, akik rendszeres résztvevői az Éneklő Ifjúság megyei kórustalálkozóinak.
ELÉRT EREDMÉNYEK:    
2010 - ben          ARANY OKLEVÉL
2011 - ben          ARANY OKLEVÉL
2015 - ben          ARANY DIPLOMÁVAL
2017 - ben          ARANY DIPLOMÁVAL és az ÉV KÓRUSA cím
A zsűri elnöke, dr. Szabó Szabolcs örömteli hangon szólt a kórusokhoz és vezetőjükhöz: „Hálásak vagyunk azért, hogy ezek a gyermekek irányítójukkal együtt arra szánták magukat, hogy olyan dolgokkal foglalkozzanak, amit értékmegőrzésnek hívunk. Nagyon sok erőt kívánunk mindenkinek a jövőben, hogy valóban megmaradjon ebben az értékrendben – és bármilyen legyintésre ő is legyintsen – de azért mert tudja, hogy belül, amit ő képvisel, az nagyon tiszta, nagyon becsületes, értékes ügy.”
A  zsűri tagjai, Nagy Ernő és Kerekesné Pytel Anna az értékelésben kiemelte a mohácsiak szép és finom kórushangzását, a szoprán szólam tiszta csengését, a tiszta intonációt, a jól összeállított műsort ami mohácsi népdalcsokorból, Kodály Zoltán, Bánkövi Gyula és Karai József művekből állt; dicséret illette az éneklő fiúk sokaságát.
Köszönjük Koleszárné Győrki Gizella kórusvezető kitartó munkáját, aki 1998-tól vezeti a Kicsinyek kórusát, egykor ő is ennek az iskolának ének-zenés növendéke volt. (fotó)


Iskolabál

Idén 26. alkalommal rendeztek osztályéneklési fesztivált a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskolában. Az ének-zene tagozatos osztályok közel 120 tanulója többféle kategóriában mutatta be műsorát: népdalcsokor, kánon, többszólamú művek, egyházi énekek és mai dalok is elhangzottak. A hangverseny különlegessége, hogy az osztályok egyedül énekelnek, maguk konferálják műsorukat, hangot adnak és vezényelnek. A gyerekek ezáltal nem csak azt tapasztalják meg, hogy önállóan, a pedagógus vezetése nélkül is képesek előadni valamit. Az egymásra figyelésnek ilyenkor fokozott szerepe van, így ezek az alkalmak a közösség erősítését is segítik. A pedagógusoknak mindig nagy élmény megtapasztalni a fejlődést, amely a kis másodikosok bátortalanságától a nyolcadikosok határozott és biztonságos előadásmódjáig mutat. A tisztán csengő egynemű kari hangzást a nagyobbaknál már a mélyülő fiúhangok színesítik, megjelenik a vegyeskari hangzás is. Az osztályok előadást követően a rendezvény mohácsi népdalcsokorra táncolt nyitótánccal folytatódott és iskolabállal zárult, amelyen a jó hangulatról a Lustige Spatzen zenekar gondoskodott. A zenekar érdekessége, hogy tagjai szintén az iskola egykori ének-zene tagozatos tanulói voltak. Az iskola minden tanára és diákja hálás Koleszárné Győrki Gizella és Horváthy Lenke tanárnőnek a felkészítésért, a 8. c osztályosok szüleinek, valamint osztályfőnöküknek, Zsolt Lászlónak a nagyszerű szervezésért. (fotógaléria)


Területi Versmondó Verseny

A mohácsi katolikus nevelési intézmények a versmondás népszerűsítésével ünnepelték idén januárban a magyar kultúra napját. A Park Utcai Katolikus Általános Iskola január 23-án rendezte területi versmondó versenyét. A tartalmas délutánon a város minden iskolájából, és a környék településeiről is szép számmal érkeztek versmondók, hogy együtt ünnepeljenek a Himnusz születésének évfordulóján. A versmondás szép feladat, segíti a koncentráció fejlődését, kitartást ad, magabiztosságot, valamint erősíti a tanulókban a nemzeti tudatot, az irodalom szeretetét. Éppen ezért az intézmény fontosnak tartja, hogy saját tanulóit is az igényes, szép beszédre és versmondásra nevelje. Idén a klasszikus szerzők mellett mai, kortárs művek is elhangzottak. A zsűri arany, ezüst és bronz minősítéseket, könyvjutalmakat osztott ki. A verseny eredményei itt olvashatóak.


Nemzetközi alkotótábor

Az idei Szarajevóban megrendezett nemzetközi alkotótáborban, iskolánkból két tanuló képviselhette Magyarországot. Mindketten nyolcadikosok és már sok éve tagjai az iskolai rajzszakkörnek. Szigeti Sztella és Kljaic Ivett tölthetett ott egy hetet s bővíthették technikai, rajzi tudásukat.
Felkészítő tanáruk: Magyarné Manga Anett


Adventi kórustalálkozó Pakson

Nagy öröm ért bennünket, amikor megtudtuk, hogy részt vehetünk az adventi kórustalálkozón Pakson. Sokat készültünk rá, és már nagyon izgatottan vártuk a találkozót. A hangverseny napján örömmel jöttünk iskolába; egész nap csak a délutánra tudtunk gondolni. Alig vártuk, hogy buszra szálljunk... Pakson, a fellépés előtt egy kis pihenés után megnéztük a templomot, ami elképesztően szép volt. Összesen hat kórus énekelt, és mi voltunk az elsők. A színpad felé vonulva elkapott az izgulás, de utána már nagyon élveztem az éneklést. Judit néni és Gábor bácsi gyönyörűen kísértek bennünket. Igazán jól sikerült a szereplés. Nagyon elégedettek és boldogok voltunk. Azután végighallgattuk az összes kórust. A koncert után meleg teával és pogácsával vendégeltek meg minket az iskola folyosóján a házigazdák. A hazaút is vidám hangulatban telt. Jókat énekeltünk, nevetgéltünk. A paksiak egy kis ajándékkal köszönték meg az éneklésünket; egy zöld könyvjelzőt kaptunk, rajta egy szép kis hímzett képpel. Az igazgató úr és Gizella néni is megdicsért bennünket, aminek mindannyian örültünk. Igazán jó élményben volt részünk. Köszönjük, hogy elmehettünk erre a csodaszép kirándulásra.

Mohács, 2016. december 2. (fotógaléria)

Pap Lilla 5.c


Ének-zenés adventi gyertyagyújtás

A Park Utcai Katolikus Általános Iskolában hétfőn reggel ének-zenés áhítattal indult a nap. A Kicsinyek kórusa meghitt éneke alatt, Kalász András példabeszéde és Kocsisné Petre Zsuzsanna versmondása után az iskola tanulói meggyújtották az adventi koszorún az első gyertyát. (fotógaléria)


Egy hét Liptódon

Amikor tavaly júniusban vége lett a tanévnek, mi még nem búcsúztunk el egymástól, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatának köszönhetően egy egész hetet tölthettünk el még együtt (az egész osztály) ingyen Liptódon, egy kis dél- baranyai „sváb”faluban.
Szállásunk, a Jómadár vendégház, a falu közepén, éppen egy focipálya mellett volt, aminek különösen a fiúk örültek nagyon. A programok egy részét szállásadónk, Pista bácsi szervezte nekünk, másik részét pedig tanáraink. Osztályfőnökünk egész héten velünk volt, iskolánk többi német tanára pedig egymást váltva1- 2 napot töltött el a táborban. Délelőtt és délután is voltak programok, pl.: dal- és tánctanulás, amikkel majd februárban az iskolai svábbálon lépünk fel; kenyér- és lepénydagasztás, rétes készítés, bevásárló szatyor festése, íjászat, savanyú uborka eltevés, „túlélőtúra” a szurdokban, kaszálás a fiúknak (már 5 órakor fel kellett kelni!) és kukoricakapálás a lányoknak. A három legjobb program mindenki szerint a népi játékok- sorverseny, az éjszakai csillagtúra és a számháború volt. Aztán ebédig és esténként azt csinálhattunk, amihez kedvünk volt: tollasoztunk, csocsóztunk, ping- pongoztunk, napoztunk, társasoztunk és a fiúk rengeteget fociztak. Sohasem unatkoztunk. Szállásadóink nagyon finom sváb ételeket főztek nekünk, amikből annyit ehettünk, amennyi belénk fért. Utolsó este korán volt a vacsora és amikor már jó sötét lett, tábortüzet gyújtottunk és szalonnát meg virslit sütöttünk nyárson. Nagyon jól éreztük magunkat. Jókat szórakoztunk és közben sokat tanultunk. Megismerkedtünk olyan szerszámokkal, eszközökkel és munkákkal, amikről a népismeret órákon már hallottunk. Szívesen visszamennénk.

                  (fotógaléria)                                         a 8.a osztály tanulói


Kápolna szentelés

A kápolnát ezelőtt körülbelül egy éve kezdtük kialakítani a helyi püspöki biztos kérésére az egykori próbateremből. Ehhez anyagi és tárgyi segítséget kaptunk a Pécsi egyházmegyétől, és a várostól is. A kápolna megáldására ma reggel, nyolc órától került sor, ahol az iskola minden osztályából 2-2 fő volt jelen, a többi gyerek pedig a kihangosítón keresztül az osztályteremben vett részt az eseményen. Püspök atya a liturgia keretein belül beszélt a gyerekeknek Szent Imre tetteiről, és emlékezetéről, valamint arról, hogy a gyerekeknek szükségük van a pozitív készségek minél jobb elsajátítására (gyakorolják pl. a tanulás készségét, a figyelem készségét). Az iskola minden tanulóját, nevelőjét, és a szülőket is meghívta a püspök atya a gyakori imádságra, elmélyedésre, elcsendesedésre, melynek tökéletes helyszíne a Szent Imre kápolna, hiszen mint mondta: "a kápolna ékessége ti magatok vagytok." (fotógaléria)


Megemlékezés

Október 6-án este ismét koszorúzással egybekötött városi megemlékezésnek adott otthont a Park Utcai Katolikus Általános Iskola. Az ünnepségen saját tanulóinkon kívül a Boldog Gizella iskola diákjai, meghívott vendégek és érdeklődők is szép számmal részt vettek.  A műsor üzenete ebben az évben a szabadság és a hazaszeretet nemzetmegtartó eszméje köré épült. Mint minden évben most is lehetőség volt a koszorúzás után a személyes főhajtásra, mellyel nem csak az 1849. október 6-án kivégzett 13 aradi vértanú és gróf Batthyány Lajos első felelős miniszterelnök hősiessége előtt tisztelgünk, hanem mindenkiért, akik a magyar szabadságért életét adta. Köszönjük a szereplőknek a szép megemlékezést, Agárdi Arankának a szervezést és Horváthy Lenkének az énekszót. (fotógaléria)


Állatok világnapja

1931 óta Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentjének halálának évfordulóján, október 4-én ünneplik világszerte az állatok világnapját. A jeles napról a Park Utcai Katolikus Általános Iskola is megemlékezett.
A napot énekszó és megemlékezés nyitotta a szent életéről, és a jeles nap fontosságáról, majd a szünetekben a gyerekeknek lehetőségük volt rejtvényeket, totókat megoldani, melyekkel bővíthették az állatokkal kapcsolatos tudásukat. A nagyszünetben pedig mindenki, kicsik és nagyok együtt összekapaszkodtak, és az állatokra emlékezve közös pinvintáncot és kacsatáncot lejtettek az iskola udvarán. Akinek pedig nem volt kedve mozogni, az többféle vidám, állatos puzzle közül választhatott. Jó volt látni, hogy milyen önfeledten, egymást segítve és támogatva játszottak ezen a napon a gyerekek, és milyen szépen tudtak együtt gondolkodni a jeles nap üzenetéről. Bízunk benne, hogy olyan generáció nő fel általuk, akik felelősséggel lesznek nem csak önmaguk, de környezetük iránt is. (fotógaléria) 


Erdei iskola

A Park Utcai Katolikus Általános Iskola 7. évfolyama erdei iskolában vett részt szeptember 5. és 9. között a bédai Lábasházban.
Mivel az intézmény az „Örökös Ökoiskola” címet viseli, így nagyon nagy hangsúlyt igyekszünk fektetni arra, hogy tanulóink kiemelt figyelmet fordítsanak a természet védelmére és csodáira. Ehhez kapcsolódik, hogy immár 15 éve megrendezzük az erdei iskolát. A természetben töltött témahét során a gyerekek megismerkedhetnek Magyarország nemzeti parkjaival, és köztük kiemelten a helyszínül szolgáló Duna-Dráva Nemzeti Parkkal, és azon belül a Béda tájegység ártéri vidékével. A tanulók előadást hallhattak az ártéri erdőről, gyűjtöttek leveleket, kenuztak a külső-bédai holtágban és a fokban, valamint megismerkedtek az ártéri réttel, annak hasznosításával, és ellátogattak a kölkedi Fehér Gólya Múzeumba is.
A természethez kapcsolódó foglalkozásokat kézműves és kreatív, valamint a történelemhez, a mohácsi csatához kapcsolódó program egészített ki.
A témahét során készült gyönyörű munkákból kiállítás volt látható az iskola földszinti aulájában. Köszönjük a szervezést a tábor vezetőjének, Dérné Juránovics Tündének, valamint a kézműves foglalkozások irányítójának és segítőjének Magyarné Manga Anettnek és Schrempf Józsefnek. (fotógaléria)  


A jutalomkirándulás

A Kicsinyek Kórusa tagjainak kicsit rövidebb volt a nyári szünet, mint a többi diáktársunknak. A mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából városunkba hozták a Szent Jobbot. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy ezen az eseményen Gizella néni vezényletével mi is énekelhettünk. A tanévnyitó ünnepségen Miklós bácsi beszédéből tudtuk meg, hogy kedves kórusvezetőnk jutalom kirándulással lep meg minket.Sokat gondolkoztunk azon, hogy hova menjünk kirándulni. Úgy döntöttünk, hogy megnéznénk a máriagyűdi kegytemplomot és utána fürdeni mennénk Harkányba. Pénteken reggel izgatottan gyülekeztünk a Széchenyi téren. A kórus vidáman indult el Gyűdre. Odaérkezésünk után megnéztük és hangunkkal betöltöttük a templomot. Jó érzés volt, hogy a turisták megtapsoltak minket. Ezt követően felmentünk a hegy tetejére a Fájdalmas Szűzanya szobrához. Míg felértünk végig énekeltünk. A Pieta körül közösen imádkoztunk. Leérve a hegyről a játszótéren játszottunk. Később utunkat folytatva elindultunk a harkányi fürdő felé, amit izgatottan vártunk. Délutánunk itt fürdőzéssel telt el. A vidám strandolás azonban hamar véget ért és indulnunk kellett hazafelé. A buszban az egész napos fáradság halvány jelei sem látszottak rajtunk. Csupa vidám gyermek tért haza.
Köszönjük Miklós bácsinak, hogy ezt a kirándulást lehetővé tette kórusunk számára és elengedett minket egy napra az iskolából. Köszönjük Gizi néninek is aki megszervezte nekünk ezt az utat, ami mindannyiunk számára és reméljük neki is igazi örömet adott. (fotógaléria)

Gallyas Anna Sára
5.c osztályos tanuló


Kiállítás

2016. IX.5 – 9 ig tartó Erdei iskolában (Béda – Lábasház) készült munkák. Készítői a 7.a és 7.c osztályos tanulók. A kézműves foglalkozások vezetője: Magyarné Manga Anett segítő pedagógusok: Schrempf József, Dérné (fotógaléria)